Molnár Eszter

1999 óta foglalkozom képzéssel, tréningekkel. Otthon vagyok az önismereti tréningekben, a csapatépítésben, az értékesítésben és a vezetők képzésében. Nagyon nem szeretem azokat a képzéseket, ahol a tréner áll és elmondja a “tutit”, ezért én a közös munkát kedvelem. Véleményem szerint akkortól működik jól egy csapat, amikor megvolt az első közös nevetés. A tréningeken fontos számomra a jókedv és a tudás átadása, lehetőleg “aha” élménnyel. 
Karakteremből adódóan jól tudom motiválni a résztvevőket, ezért nagy hatékonysággal dolgozom.
13 éven keresztül csak multinacionális cégeknél tartottam képzéseket, tréningeket. Az utóbbi években nyitottam a kis- és középvállalkozások irányába. Dolgoztam cukrászokkal, villanyszerelőkkel, értékesítőkkel, szervizesekkel, nyomdászokkal, útburkolat és útjelzőtábla készítőkkel, bocsánat akiket kifelejtettem :)
 
Szabadidőmben szívesen foglalkozom kézműves termékek készítésével, amire nagyon szívesen megtanítok bárkit. Kedvelem, amikor azt gondolják, hogy nem képesek elkészíteni valamelyik tárgyat, majd megdöbbenve tapasztalják, hogy remekművet alkottak.
Facebook Twitter Email