Menekülés a szigetről – csapatépítő feladat

Tom Hanks évek múltával végül Wilson barátjával egy tutaj segítségével menekült meg “számkivetettként” a sziget fogságából.

Jó hangulatot teremtő, kreatív, csapatépítő feladat, hogy elsajátítsátok a tutajépítés rejtelmeit, arra az estre, ha esetleg egyszer hajótörést, repülőgép-szerencsétlenséget  szenvednétek a céges nyaraláson és egy lakatlan szigeten kötnétek ki. Az igazi túlélés azonban az, hogy a kis létszámú csapat hogyan éli túl a tervezés, az építés során felmerülő nézeteltéréseket. Hogyan jut konszenzusra, hogy végül elkészüljön a 8-9 erősségű viharokat és a vadvíz hullámzását is kibíró építmény.

A küldetés

A hajótöröttek feladata szintidőn belül meghódítani a szomszédos szigetet.  A rendelkezésre álló eszközöket felhasználva tutajt kell építeni, amellyel a csapat minden tagja biztonságban átkelhet az „óceánon”. A teljes csapat kis 4-6 fős csapatokban verseng a legstrapabíróbb tutaj címért, amit a vízre bocsátást követően egy verseny keretében tesztelünk. Itt megnézzük, jó technikát alkalmaztak-e az építéskor, illetve milyen elszántak az evezés terén. Izgalmas, élményekkel teli csapatépítő feladat!


A program paraméterei

Időtartam:   3-4 óra
Létszám:     20-40 fő
Helyszín:     természetes víz: tó vagy kisebb folyó

Fizikai igénybevétel:2
Szellemi igénybevétel: 3
 
 

 


 
 
Kapcsolódó képgaléria
 

 

 

Facebook Twitter Email