Mikulás Akadémia – karitatív csapatépítő rendezvény

Sok gyerek nélkülözi Karácsonykor is az ajándékot, az odafigyelést és a szeretetet. Segítsetek Ti is a Mikulásnak, hogy idén ezek a gyerekek se maradjanak ajándék nélkül!

A rászánt idő és a segítők létszámának függvényében akár gyermekotthonokban, kórházakban, hátrányos helyzetű óvodákban vagy iskolákban tudtok a gyerekek szép Mikulás ünnepségéről vagy Karácsonyáról gondoskodni.

A rendezvény lebonyolítása kétféleképpen történhet:

  1. A cég munkatársai aktívan részt vesznek a programban, mint játékmesterek, akik a délelőtti “Mikulás Akadémia“, elvégzése után délután segítenek a kézműves programok, vetélkedők levezénylésében, lufi állatkákat készítésében és a bohóckodásban.
    A csapatépítő játékok után, az ünnepségen természetesen a Mikulásnak is meg kell jelennie, aki a krampuszok segítségével kiosztja az ajándékokat – akiket szintén Ti alakítotok majd.
  2. A cég munkatársai a délelőtt folyamán játékokat szerelnek össze (pl. babaházakat, rollereket), melyet délután egy Mikulás ünnepség keretében átadnak a gyerekeknek.

Hívd most Csatári Mónika kolléganőnket, ha idén szívesen szánnátok az időtöket arra, hogy közösen, csapatként váljatok “ajándékká”, vagy saját munkátokat tennétek a játékok összeszerelésébe, hogy egy vidám délelőtti program után a gyerekeknek is örömet szerezzetek! A telefonszámunk 388-1099. Várjuk hívásodat.

 


 
Kapcsolódó képgaléria
 

 

 

 

 

A Mikulás Akadémia – karitatív csapatépítő rendezvény paraméterei:

A csapatépítő játékok résztvevői: a cég munkatársai és rászoruló gyerekek

Az évzáró csapatépítő tréning célja: közös céges csapat élmény és évzáró összejövetel + kariatív program

A csapatépítés időtartama: 1 nap (délelőtt felkészülés, délután program a gyerekekkel)

A céges Mikulás ünnepség lehetséges helyszíne: a cég székhelye, gyermekotthon, művelődési ház, stb.

A csapatépítő élményprogram ideális létszáma: 15-40 munkatárs


További év végi élményprogram, csapatépítés és céges évzáró ötleteink: http://www.teamfun.hu/csapatepito-elmenyprogramok-ceges-karacsonyra/

 

 

 

Facebook Twitter Email